A Balaton (magyar elnevezése a szláv "blato" (=mocsár, láp, sár) szóból ered. Latin neve, a Lacus Pelso magyarul sekély tavat jelent. Szlovén, szerb, horvát nyelven Blatno jezero, szlovákul Blatenské jazero. Német elnevezése, a Plattensee, kicsit hasonlóképpen „lapos”, azaz sekély tavat jelent, egyben hangzásában közel áll a szláv névhez, ezért lehetséges, hogy kialakulásában a népi etimológia is szerepet játszott, azaz a német anyanyelvűek értelmet adtak a számukra idegen hangzású névnek.) becenevén a „magyar tenger” Közép-Európa legnagyobb tava, Magyarország vízrajzának meghatározó eleme. Típusa a Fertő-tóhoz és a Velencei-tóhoz hasonlóan szikes tó, ezek Eurázsia legnyugatabbra fekvő ilyen jellegű tavai. 79 km hosszú, szélessége 1,3–14 km között ingadozik, átlagosan 7,8 km, felülete 594 km².

Keleti medencéjét a Tihanyi-félsziget választja el a tó többi részétől. Déli partjánál medre sekélyebb. Északi oldalán található a badacsonyi borvidék és a Tapolcai-medence, jellegzetes vulkáni tanúhegyeivel. A tó egyes részein halászat folyik.
A Balaton és környéke Budapest mellett az ország turisztikailag leglátogatottabb területe. Környékén gyógyfürdők, termálforrások találhatók. A tavon minden évben megrendezik a Kékszalag Nemzetközi Vitorlás Versenyt.
Siófok(Kiliti), Szentkirályszabadja és Sármellék mellett repülőterek vannak, továbbá füves repterek találhatók Tapolcán, Balatonakalin és Papkutapusztán is.

Földrajz

A Balaton a Dunántúlon közepén terül el, északon a Balaton-felvidék, nyugaton és délen a Zalai- és a Somogyi-dombság, keleten pedig a Mezőföld határolja.

Geológia

Geológiailag a földtörténeti középkorban, a mezozoikumban lerakódott üledékes kőzeteken jött létre, amelyek kapcsolatban vannak az Alpok anyagát adó formációkkal.
Maga a tó viszonylag fiatal képződmény, a holocénben, mintegy 15.000 évvel ezelőtt kezdődött kialakulása. A jégkorszaknak ebben a szakaszában a térségben száraz éghajlat volt, és valószínűleg az uralkodó szélirány mélyítette ki a Balaton medrét. A szélerózió mellett tektonikai mozgások is szerepet játszottak. 

A tó alól, néhány száz méteres mélységről származó üledékminták tanúskodnak róla, hogy valaha a Balaton helyét is tenger borította. A tenger az egész Dunántúlt boríthatta, kivéve a hegyvidékeket. Tudjuk viszont, hogy a 250 méter átlagos magasságban fekvő Veszprémi fennsíkot nem borította víz. Ellenben a fennsík déli lejtőjét a hullámok meredek parttá mosták alá. (A Balaton felszíne átlagban körülbelül 105 méterre van a tengerszint felett.)
A Dunántúlt több millió évig borító Pannon-tenger vastag homok- és agyaglerakódásokat hagyott maga mögött.

 
A tenger eltávozta után szárazra került az egész Dunántúl. Csapadékszegény időjárás uralkodott ekkor a térségben. A víz a felszínformálásban átadta a főszerepet a szélnek. 
A Bakonyból lezúduló szél könnyűszerrel megbontotta a homokos felszínt, hatalmas homokviharokat kavarva. 
Az uralkodó szélirány már akkor is észak-északnyugati volt. Komoly munkát végzett a tó helyén a szél, a pannon-tengeri üledék nagy részét elhordta helyéről.

 
Amikor az időjárás kezdett nedvesebbé válni, a csapadék és a vízgyűjtőterületről lehulló víz megmaradt a mai Balaton helyén húzódó árokban. A víznek ekkor még nem volt lefolyása. A víz hol ellepte a tófeneket, hol meg kiszáradt. A hideg jégkorszak alatt aztán, kicsi volt a párolgás, egészen betöltötte a víz a medencét. A vízszint ekkor magasabb volt a tóban, mint ma. Előfordult, hogy kiszáradt, mocsár lett, aztán megint megtelt. A folyók közben rendületlenül szállították törmeléküket a tóba. Végül a Balaton leapadt a mai szintjére, a tómedencét a törmelék nagyon betemette, csak átlag 3 méter mély vízréteg maradt. Az éghajlat nedvesebbé válásakor a mai Keszthely környékén mélyedésekben tavak alakultak ki, amelyek fokozatosan összekapcsolódtak egymással és mintegy 5000 évvel ezelőttre a tó az egész jelenlegi medret kitöltötte, sőt azon is túlterjeszkedett. Nem csak a Kis-Balaton, hanem az egész Tapolcai-medence, a déli oldalon pedig a jelenlegi ún. berkek is a tóhoz tartoztak. A Sió völgyén keresztül időnként természetes lefolyása is volt, de más időszakokban a hullámzás által létrehozott turzások (földtorlaszok, „dünék”) ezt elzárták. A tavat a befolyó vizek és a szél hordaléka folyamatosan feltölti. Az üledékréteg a tó fenekén 6-10 méter vastagságot is elér. Emberi beavatkozás (kotrás) nélkül a tó néhány ezer év alatt teljesen feltöltődne.

A környező vulkanikus maradványok - többek között a 

badacsonyi bazaltorgona,

 
a tihanyi gejzírkúpok és a
hőforrások  

 hévízi - egy korábbi földtörténeti szakasz emlékei.

Vízrajza

A tó vízmennyisége 1800 millió m³, 2,2 év alatt cserélődik ki. Vízgyűjtő területe 5180 km², Fő táplálója a Zala folyó, de számos kisebb patak is folyik bele. Vízszintje nyaranta a párolgás miatt csökken, ősszel és télen a csapadék miatt pedig emelkedik.
A Siót elzáró turzásokat mesterségesen először Galerius római császár törette át. A tó mai vízszintjét alapvetően a 19. század derekán, a déli parton haladó Déli Vasút építésekor végrehajtott jelentős vízszintcsökkentés határozta meg.

A vízszintet jelenleg az 1976-ban elkészült siófoki zsiliprendszer révén mesterségesen szabályozzák a tengerszint feletti 104 méteres szint körül.

Hullámjárás

A tó sekélysége és a nyári meleg víz viszonylag alacsony viszkozitása miatt szél esetén gyorsan alakulnak ki rajta hullámok. Az uralkodó szélirány a tóra merőlegesen, ÉNy irányból fúj. A Balatonfelvidék hegyei-völgyei lüktetést idéznek elő a szélben, ami a tavon hirtelen hullámzást, illetve hullámmentes időszakokat okoz.

A hullámok szokatlanul meredekek, amit a viszonylag sekély vízmélység, a meder interferenciája idéz elő. Az eddig legmagasabb hullámokat partközelben 1,82, a meder közepén 1,95 méternek mérték. A hullámok hossza 2-12 méter között mozog. A szél elülte után 2 óra szükséges a hullámok elcsendesedéséhez.

Víztükör

A tóra hosszanti irányú tartós szél jelentős változásokat idézhet elő a Balaton különböző medencéinek vízszintjében. A tartós délnyugati szél 5-11 óra alatt a víztömeg nagy részét északkelet felé tolja el. Az eddig megfigyelt legnagyobb ilyen mozgásra 1962. május 14-én került sor, amikor 9 óra alatt Keszthelynél a vízszint 45 cm-rel csökkent, Alsóörsnél pedig 51 cm-t emelkedett. 

A keresztirányú áramlások, a partvonal tagoltsága és más tényezők miatt az ilyen jelenségek előrejelzése szinte lehetetlen.
Tartós északi szél esetén keresztirányú elmozdulás is lehetséges, ennek eddigi legnagyobb mért példája 52,7 cm-es vízszintcsökkenés volt Alsóörsnél, 37,5 cm-es növekedéssel Siófoknál.

Áramlások

Ugyancsak a szél, valamint a Föld forgása befolyásolja az áramlások kialakulását is a tóban. Az uralkodó északnyugati szélnek megfelelően a fő áramlatok a felszínen az északi partról a déli felé haladnak, míg a tó mélyén a víz az ellenkező irányba áramlik vissza.

A medencék közötti vízszint-elmozdulások idején különösen erős áramlatok alakulnak ki a Tihanyi-félsziget által leszűkített mederrészben, ahol sebességük elérheti a 2 m/sec értéket is. Bizonyára nem független ettől a jelenségtől a közeli Örvényes helység neve.

A víz minősége 

Az ország népszerű tavának vízminősége fontos tudományos, környezetvédelmi és főleg a turizmus révén gazdasági kérdés is, ami a közvéleményt is erősen foglalkoztatja.
A Magyar Tudományos Akadémia Balatoni Limnológiai Kutatóintézete (BLKI) folyamatosan nagy figyelemmel követi a víz minőségének alakulását.

2009. június elején a tó nyílt vízében az algák számára hasznosítható oldott nitrogén- és foszfor-koncentrációk már a nyáron szokásos alacsony értékek körül vannak (5-10 µg/l). Ennek megfelelően a tó vize nagyon tiszta, a víz minőségét alapvetően meghatározó algák mennyisége kevesebb, mint egytizede a megengedhető felső határértéknek. 

A mérések időpontjában nem volt megfigyelhető az algák mennyiségében a tóra jellemző kelet-nyugati növekvő tendencia sem, az a-klorofill koncentrációja Balatonfűzfőtől Keszthelyig közel azonos volt, 6-8 mikrogramm/liter között ingadozott. Az utóbbi hetek meleg időjárásának köszönhetően, a 20 C° körüli vízben megjelentek a nyárra jellemző algafajok, közöttük a tiszta vizet indikáló fecskemoszat is.

2009 májusában a part mentén élőknek, nyaralóknak bosszúságot okoztak a hatalmas tömegben rajzó árvaszúnyogok. A nagy tömegű rajzást a gyorsan felmelegedő víz okozta. Az árvaszúnyogok hasznos tagjai a Balaton élővilágának, szerepük az üledék tisztításá- ban és ezen keresztül a vízminőség fenntartásában kiemelkedő jelentőségű. Az árva- szúnyogokat erősen vonzza a mesterséges fény, így ezek körül (pl. utcai lámpák) éjszaka is hatalmas tömegben fordulnak elő. A kifejlett rovar a víz felszínén bújik elő, majd elrepülése után a levedlett bábbőrt hátrahagyja. Mivel a kibújás szinkronizált, ezért rajzáskor a vízfelszínen hatalmas mennyiségű bábbőr úszik. Erősebb hullámzás esetén a bábok által kiválasztott váladék felhabosodik. Ez okozza, hogy az árvaszúnyogok kibújása idején a Balaton vize habosnak, szennyezettnek tűnik, és kellemetlenné válik az úszás, fürdőzés. A jelenség természetes, és az emberi egészségre teljes mértékben ártalmatlan.

A halak tavaszi elhullása természetes időszakos jelenség, aminek méretei azonban változóak, és összefügghetnek a víz minőségének romlásával is. A felmelegedő vízben a legtöbb keszegféle ívása is hirtelen zajlik. 

A dévérkeszeg, a nyílt víz legfontosabb pontyféléje tömegesen, de naponta igen változó mennyiségben húzódik a partközelbe. Az ívástól legyengült dévérek közül ebben az időszakban számos példány elpusztul, ezért a tavaszi hónapokban a Balatont látogatók a kövek közé szorult és elhullott keszeggel is találkozhatnak.

2009. május végén a tópart különböző területein figyeltek fel haltetemek megjelenésére. Az ez évi elhullás (a halászok nyelvén pergés) nem jelentős. Az elpusztult angolnákból vett minta közepesen erős (példányonként 5-12 db) úszóhólyag élősködő féreg fertőzöttséget mutatott. A mostani szórványos elhullás nem jelent veszélyt a környezetre. A Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszer területén sem volt halpusztulás.

Éghajlata, mikroklímája

A Balaton a Kárpát-medence délnyugati széléhez közel terül el, így a medence egészére jellemző, óceáni és mediterrán hatásokkal módosított mérsékelt kontinentális éghajlaton belül az átlagosnál erősebbek az óceáni és a mediterrán hatások.
A napos órák száma évente átlagosan 2000 körül mozog. A legmelegebb hónapok a június, július és augusztus. A legnaposabb hónap a június. A legkevesebb csapadék augusztusban és szeptemberben hullik, átlagosan hat-hat esős nappal.

Maga a tó jelentős hatással van környezete mikroklímájára. A hatalmas víztömeg kiegyenlítő hatással van a levegő hőmérsékletére is, amely nyáron a tó körül enyhébb, ősszel és télen melegebb, tavasszal hűvösebb mint a tótól távolabb. A vízparton a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti különbség is lényegesen kisebb, mint távolabb.
A víztükör visszaveri a ráeső napfény jelentős részét, emiatt az északi part déli fekvésű hegyoldalai kiváló szőlőtermő területek, amit már a rómaiak is felismertek.
A tó sekély vizét a nap könnyen átmelegíti, ezért a víz nyári maximális hőmérséklete 28-29 fok is lehet. 

(A vízhőmérsékletet hivatalosan Siófoknál, egy méter mélységben mérik. Csendes időben közvetlenül a felszínen a víz hőmérséklete ennél több fokkal magasabb, mélyebben pedig alacsonyabb. Nagyobb vihar, hullámzás esetén ezek az értékek kiegyenlítődnek, és a víz „hivatalos” hőmérséklete erősen visszaesik.)

A Balaton a legtöbb télen befagy, a jégréteg vastagsága gyakran 20-30 cm-es is lehet. A jellegzetes rianások, azaz hosszú hasadások a jégtakarón a fokozódó hideg hatására, erős hangjelenségek mellett, az összehúzódó jégfelület miatt jönnek létre. Megfordítva, enyhülés idején a jégtakaró kitágul, a lemezek egymásra, illetve a partra torlódnak, és turolás alakul ki.

Széljárás

A Keszthely és Tihany közötti medencében az uralkodó szélirány - helyi szóhasználattal főszél - északi, Tihany és Kenese között északnyugati. A délnyugati és délkeleti szelek inkább a vitorlás szezonon kívül, ősszel és télen gyakoribbak.

A balatoni viharok nem túl sűrűn fordulnak elő, de hirtelen kitörésük és a meredek hullámok miatt igen veszélyesek lehetnek. A viharokat általában dél-nyugatias meleg légáramlatok előzik meg, majd észak felől hirtelen lecsap az erős, viszonylag hideg szél. 10-20 perc alatt 30-35 m/s erejű széllökések alakulhatnak ki.

Az eddig mért legerősebb szél 129,6 km/h sebességű volt, 1961. július 13-án. A legszelesebb hónap április, míg a legkevesebb szél szeptemberben van. A Tihanyi- félsziget és az északi part dombvidéke változatosan befolyásolják a szelek eloszlását a tavon. A tó hosszúsága miatt is nagy különbségek alakulhatnak ki a légmozgásban a különböző területein.
A turistaszezonban, április 1. és október 30. között a tavon viharjelző szolgálat működik.

A Balatonnál több mint 65 éve működik a viharjelzés. A nyolcvanas évekig jelző rakétákat, illetve a mólók végeinél árbocokra húzható viharkosarakat alkalmaztak. Ezt váltotta fel a nyolcvanas évek közepén üzembe helyezett fényjelzős rendszer.

E szerint, ha a jelzőrendszer alapon van, akkor a legerősebb széllökések a következő órákban várhatóan nem haladják meg az erős, 40-45 km/h sebességet. Első fokú viharjelzés esetén a szél várhatóan erősebb lesz mint 45 km/h, azonban nem haladja meg a 60 km/h sebességet. Másodfokú viharjelzés esetén már viharos -65 km/h-t meghaladó- szél várható.

A viharjelzés figyelemmel kísérése saját biztonságunk szempontjából fontos.

Elsőfokú viharjelzés van érvényben, ha a viharjelző berendezés percenként 45-öt villan. Ebben az esetben úszni, csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. A szélirány figyelemmel kísérése nagyon fontos. Kerülni kell a gumimatracos, gumicsónakos stb. eszközökkel való fürdőzést és ha már elvitte a szél a fürdőeszközt, akkor se ússzunk utána, nem érdemes kockáztatni az életünket pár ezer forintért!

Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző lámpák percenként 90-szer villannak fel. Ebben az esetben a vihar rövid időn belüli megérkezését jelzik. Ilyen esetben fürödni a pattól 150 m-nél távolabb tilos! Továbbá tilos csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

Élővilága

A tó növényvilágának nagy részét algafajok teszik ki. A hínárfélék között a leggyakoribbak a békaszőlő-fajok. A nádasok leginkább az északi parton maradtak fenn. Alkotó növényeik a fedőnád, a tavi káka, a zsombéksás és a keskenylevelű gyékény

.
Az állatvilágot Európa számos madara illetve mintegy 50-féle hala mellett rengeteg egysejtű, édesvízi szivacs - köztük az endogén balatoni szivacs -, rákok, kagylók, valamint a halak táplálékát is jelentő csípőszúnyogok és árvaszúnyogok is képviselik.

A Balaton vízgyűjtőn található 40 vízfolyásban eddig 37 halfaj előfordulását lehetett bizonyítani. Ezek állománya tehát a tóhoz mérve igen gazdag (a Balatonból rendszeresen 15–17 faj kerül elő). A vízfolyások többsége erős humán befolyás alatt áll. A vízgyűjtő halastavai számos, a patakok halfaunájába nem illő, természetes állapotban elő nem forduló fajjal rontják a vízgyűjtő halállományát (kínai razbóra, amur, busa-félék, szivárványos pisztráng, tükörponty, ezüstkárász, naphal). A nem honos fajok közül ki kell emelnünk a kínai növényevő fajokat (busák, amur), melyeknek elsősorban a somogyi oldalon található halastavakból kiszabaduló egyedei folyamatos utánpótlást biztosítanak a balatoni busa és amur állományoknak.
A tó vízgyűjtőjében a kutatóknak egy új halfaj, az amuri géb előfordulását sikerült igazolniuk. A Magyarországon mindeddig csupán a Tisza vízgyűjtőjéből ismert halfaj megjelenése azonban nem jó hír. Az igen agresszív inváziós halfaj komoly veszélyt jelenthet néhány őshonos faj populációjára. Természetvédelmi szempontból különösen nagy kihívást jelent a hazai fauna egyik legértékesebb tagjának, a lápi póc állományának védelme az amuri géb gradációjától. Ezért komoly aggodalomra adhat okot az amuri géb megjelenése a Kis-Balatonba torkolló Marótvölgyi-vízfolyásban, amelynek alsó szakaszán a lápi póc jelentős állománya található.

Fő halfajták:

Angolna (betelepített; Anguilla anguilla)
Amur (betelepített)
Balin (másnéven ragadozó őn)
Busa (betelepített; Hypophthalmichthys molitrix)
Csuka
Compó
Domolykó
Fogassüllő (Lucioperca lucioperca)
Garda
Harcsa (Silurus glanis)
Pontyfélék (például tőponty, Cyprinus carpio; dévérkeszeg, Abramis brama)

Fő madárfajták:

Récefélék
Bütykös hattyú (az utóbbi egy-két évtizedben terjedt el)
Dankasirály
Küszvágó csér
Kormorán

Vidékére jellemző állat és növényvilág

A vízben és közvetlen közelében több mint 1200 állatfaj él. Az e vidéken fellelhető erdőkben az óriás énekes kabóca, a rézsikló,

 a holló, 

 az erdei szürkebegy 

és a fenyvescinege

mellett a gímszarvas    

ugyanúgy megfigyelhető, mint a róka

és a dámszarvas  . 

Igazi ritkaságnak számít a kerecsensólyom.

A tó rendkívül gazdag növényvilágára jellemző, hogy a molyhos és cseres-tölgyes erdőségek a legelterjedtebbek, amelyeket sok helyütt telepített fenyőerdők váltanak. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park címernövénye, a

lisztes kankalin (eszmei értéke 250 000 Ft)

mellett több más pompás szirmú virág is honos itt,

ilyen a tavaszi hérics a a fekete kökörcsin

  és a citromillatú nagyezerjófű.

Települések

A tó partja az alábbi városok és községek területéhez tartozik:

Északi part
 
Balatonfűzfő (város) – Balatonalmádi (város) – Alsóörs – Paloznak – Csopak – Balatonfüred (város) – Tihany – Aszófő – Örvényes – Balatonudvari – Balatonakali – Zánka – Balatonszepezd – Révfülöp – Kővágóörs – Balatonrendes – Ábrahámhegy – Badacsonytomaj (város) – Badacsonytördemic – Szigliget – Balatonederics – Balatongyörök – Vonyarcvashegy – Gyenesdiás – Keszthely (város)

Déli part
 
Balatonvilágos – Siófok (város) – Zamárdi (város) – Szántód – Balatonföldvár (város) – Balatonszárszó – Balatonszemes – Balatonlelle (város) – Balatonboglár (város) – Fonyód (város) – Balatonfenyves – Balatonmáriafürdő – Balatonkeresztúr – Balatonberény – Balatonszentgyörgy

Keleti part
 
Balatonkenese-Balatonakarattya , Balatonkenese

Nyugati part
 
Fenékpuszta (Valcum) (római kori település)

Kis-Balaton 
Zalavár , Zalaszabar , Nagyrada , Garabonc , Zalakomár , Balatonmagyaród

vissza

 Jó  szórakozást, olvasgatást!